Minta Egészség horoszkópja
Időszak Éves
Horoszkóp kezdete 2017.03.09.
Horoszkóp lejárata 2018.03.09.


  • Ott, ahol a személyes horoszkópban Jupiter halad át, utalásokat lehet látni az élet és az üzlet azon területeire, amelyek sikeresek lehetnek, amelyekben előrehaladásra, a befolyás növelésére, új lehetőségek és ismeretek megszerzésére lehet számítani.

  • Jupiter athalad a 5 házon

    Ebben az időben Ön vigadni, szórakozni szeretne, élvezni az életet. Ez egyrészről emelheti hangulatát, javíthatja közérzetét, ugyanakkor, ha nem képes betartani a mértéket, romló közérzetének oka is lehet. Ellenőrizze, mire fordítja energiáját, kísérje figyelemmel vérnyomását, pulzusát. Erre az időszakra jellemző a hiperaktivitás, ezért gondolnia kell arra is, hogyan állítja majd helyre erejét, hogyan tartja be az egészséges életmódot. Mindezt pedig azért, hogy elkerülje az infarktust.

  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Jupiter a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Ha túl sokat fog enni (különösen édes és zsíros ételeket), vagy túl sok alkoholt fogyaszt, akkor ebben az időszakban mája és veséje lehet, hogy nem fogják tudni kellő mértékben kiválasztani szervezetéből a káros anyagokat. Felmerülhet a magas vérnyomás, az elhízás problémája. A negatív érzések, mint például az irigység, és hozzá a lusta, mozgásszegény életmód most rossz hatást gyakorolhatnak egészségére.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: április 2017, július 2017 - augusztus 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Jupiterrel az Ön horoszkópjában

    Egészsége szempontjából ez kedvező időszak. Hasznos az aktivitás minden formája, úgy a fizikai, mint a szellemi, az utazások is. Most jól fog alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, időeltolódáshoz és a megszokott ételek változásához. Ne legyen lusta, a mozgásszegény életmód és a túlzott evészet testsúlyának növeléséhez fog vezetni.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: május 2017 - július 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Nappal az Ön horoszkópjában

    Ebben az időben általában Ön jó egészségnek örvend. Szervezete tele van energiával. Hasznos, ha növeli fizikai, érzelmi aktivitását. Érdemes sporttal, tánccal foglalkozni, utazásba kezdeni. Most könnyen viseli el az időeltolódást és a szokatlan ételeket. És fordítva - ebben az időben káros a lustaság, a mozgásszegény életmód, mert az magas vérnyomáshoz, elhízáshoz vezethet.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: szeptember 2017 - október 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Holddal az Ön horoszkópjában

    Alkalmas idő arra, hogy megerősítse emésztőrendszerét, olyan diétába kezdjen, amely kellemes is, hasznos is. Igyekezzen több természetes élelmiszert fogyasztani. Ebben az időben a nőknél megnő a termékenység, fogamzás képesség és terhesség esélye. Jó most többet tartózkodni a természetben, városon kívül, olyan helyeken, ahol jók az ökológiai körülmények.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: október 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Merkúrral az Ön horoszkópjában

    Érdemes napirendjét, életmódját vagy lakóhelyét kedvezőbb irányban megváltoztatnia. Ez segíteni fog egészsége javításában. Most a költözés és általában a változások kedvező hatást fognak gyakorolni Önre. Hasznos minél többet tartózkodni friss levegőn. Könnyű béltisztítást, májtisztítást végezhet, bizonyos mértékben változtathat étrendjén, a természetes élelmiszerek javára.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Kedvező időszak, amikor alapvetően minden harmonikusan alakul. A pozitív érzések kedvező hatással lesznek egészségére. A barátság, szerelem, a vásárlások, utazások mind energiával töltik fel szervezetét. Viselkedjen aktívan, legyen mozgékony, igyekezzen minél több dolgot elvégezni, legyen aktív a pihenésben és a szerelemben is. De ha lustálkodik és túl sokat eszik, akkor elhízhat és vérnyomása is emelkedhet.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Szaturnusszal az Ön horoszkópjában

    Ebben az időszakban az egészség általában stabil, természetesen, ha nincs rá hatással valamilyen más, erősebb befolyás. Az aktivitás minden formájával foglalkozhat - dolgozhat, utazhat, sportolhat.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Kölcsönhatás Jupiter a Neptunnal az Ön horoszkópjában

    Ebben az időben nagy jelentősége van a szervezet biokémiai (humorális) szabályozásának, valamint a hormonok egyensúlyának. Kezelések alkalmával legyen óvatos, használjon inkább természetes eszközöket, kerülje a gyógyszerek túladagolását és az alkoholt. És tartsa kordában érzéseit: ami máskor csekélységnek tűnik (és a valóságban nem is olyan veszélyes), most nagy problémává nőhet. Egyszerűen várja ki, és minden helyre fog állni.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Ahol a személyes horoszkópban Szaturnusz halad át, ott találhatók az élet azon területei, amelyekre különös figyelmet kell fordítani, amelyekhez maximális komolysággal és felelősséggel kell viszonyulni. Ahol az ember kipróbáltatik, mennyire felel meg az általa elfoglalt pozíciónak, a magára vállalt kötelezettségeknek és ahol a legkomolyabban mutatkoznak meg az általa elkövetett hibák, mulasztások. Ahol ebben az időszakban legvalószínűbbek a problémák, korlátozások, a megnövekedett feszültség, túlterheltség, kellemetlenségek, ahol minden bizonyság szerint komoly feladatokat kell megoldani és szigorúan a szabályok szerint, óvatosan kell eljárni.

  • Szaturnusz athalad a 6 házon

    Ez olyan időszak, amikor különös figyelmet kell fordítania egészségére. Kerülje a túlterhelést, a stresszes helyzeteket. Ha ereje elhagyja, romlik közérzete, reagáljon minderre egészséges életmóddal, szanatóriumi üdüléssel, helyes étkezéssel és azzal, hogy lemond káros szenvedélyeiről. Súlyosbodhatnak krónikus betegségei, emésztése elromolhat, hasfájás, krónikus székrekedés léphet fel. Igyekezzen helyesen megszervezni a munka és pihenés rendszerét.

  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Nappal az Ön horoszkópjában

    Egészsége szempontjából ez bonyolult, feszült és felelősségteljes időszak. Problémák léphetnek fel szív- és érrendszerével, a csontokkal, ízületekkel és a bőrrel kapcsolatban. Meglévő krónikus betegségei kiújulhatnak. Nagyobb ugyancsak a megfázások, székrekedés és más betegségek iránti fogékonyság, ha nincs elég meleg, ha kevés az energiája és nem mozog eleget. A fizikai terhelésnek elviselhetőnek kell lennie, szélsőségek nélkül. Most sok munkája lehet, de nem szabad a pihenésről sem elfelejtkeznie.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: március 2017 - április 2017, november 2017 - december 2017
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Marssal az Ön horoszkópjában

    A szervezetben zajló aktív folyamatok blokkolásának lehetséges időszaka. Ebben az időben előfordulhat fejfájás, a test különböző részeinek sebesülése, megfázás és láz is. Megnő a fertőző betegségek iránti fogékonyság. Csökkenhet viszont a szexuális vágy. Érrendszeri betegségek is felmerülhetnek. Mindent összevetve, ez az idő igen sok veszélyt hordoz egészsége szempontjából.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: május 2017 - június 2017, november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Szaturnusz a Holddal az Ön horoszkópjában

    Alkalmas időszak konzervatív terápiás kezelések számára. Ugyancsak kedvező idő a terhesség vonatkozásában. Ebben az időben egészségesebb életmódra lehet áttérni, többek között, az étkezés területén.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Merkúrral az Ön horoszkópjában

    Ebben az időben gátlásokat észlelhet mozgás funkciójában, mozgásszervi problémái merülhetnek fel. Megnő az ízületi gyulladások és kopások, a kéz sebesülésének kockázta. Sérülékeny a légző rendszer, a tüdő is. Óvakodjon a megfázástól, a levegő vegyi szennyezettségétől. Ha dohányzik, most már ez igen veszélyessé vált, jobb, ha abbahagyja. Ebben az aspektusban székrekedések is előfordulhatnak. Ha elég sokat mozog és helyesen étkezik, az segíteni fog abban, hogy megszabaduljon ettől a bajtól.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: február 2018 - március 2018
  • NAGY BOLYGÓK HÁTASA

    A nagy bolygók áthaladása a személyes horoszkópban (Uránusz, Neptunusz és Pluto)hagyón jelentős és lényeges
  • Kedvező kölcsönhatás Plútó a Szaturnusszal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás Önt komoly, gondos hozzáállásra késztetheti egészsége kérdéseiben. Lehetőséget kaphat arra, hogy együttműködjön tekintélyes emberekkel az orvostudománynak azon a területén, amelyik érdekli Önt. A befolyás lehetőséget nyújthat arra is, hogy fogaival törődjön, mozgásszervi rendszere működésének szinten tartásán dolgozzon.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: július 2017 - december 2017
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Plútó a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Komoly, feszültséggel teli befolyás. Élete nagyobb intenzitásának ideje lehet, különösen a kapcsolatok és pénzügyek területén. Oda kell figyelnie egészségére, veséjére, torkára, bőrére, húgyúti és nemi szerveire. Ha megvan rá a hajlam, megnő a komoly betegségek kialakulásának valószínűsége, beleértve az onkológiai betegségeket is. Fontos, hogy ellenőrzőse alatt tartsa érzelmeit, ne engedjen meg magának rohamokat. Vegyen részt a harmóniát, egyensúlyt erősítő, egészségjavító eseményeken, gyakorlatokon.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: augusztus 2017 - november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Uránusz a Nappal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás egészsége szempontjából új megközelítésnek adhat lendületet, mert felkelti az érdeklődését a legújabb áramlatok, a legmodernebb wellness rendszerek iránt. Fizikai erőnlétével valamilyen új formában foglalkozhat. Ez alkalmas az idő fizikoterápiás kezelésekre, a szív- és érrendszer, idegrendszer betegségeinek megelőzésére és a látás fejlesztésére irányuló kezelésekre. Jó idő a relaxációra, a pihenést és belső egyensúlyt elősegítő gyakorlatokra. Nem várt fogamzás is megtörténhet.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: június 2017 - szeptember 2017
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Neptun a Jupiterrel az Ön horoszkópjában

    Ebben az időszakban megnő a máj, epevezetékek, hipertonikus krízisek, vérbetegségek valószínűsége, ha ezek a krónikus folyamatok fennállnak, vagy Ön hajlamos ezekre. Különös figyelmet kell fordítani a megelőző, egészségjavító tevékenységre ebben az időben azoknak, akiknek magas a vérnyomása, vagy súlyfelesleggel küzdenek. Különösen sérülékeny most a medence tájéka. Kerülnie kell a szélsőségeket, túlterhelést. Kísérje figyelemmel szervezete anyagcseréjét, a fogyasztott ételek ökológiai tisztaságát. Figyeljen szervezete biokémiájára, a hormonális egyensúlyra.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: március 2017 - szeptember 2017, január 2018 - március 2018

Az asztrológiai prognózis alapja az Ön natális térképének (horoszkópjának) és a bolygók pontos helyzetének együttes elemzése a prognózis készítésének időpontjában. A személyes horoszkópot az Ön születési adatai alapján számítják ki és építik fel. Ezek után, a prognózis készítésének idejére folyamatosan, napokra lebontva elemezik a legjelentősebb asztrológiai befolyásokat (a bolygók mozgását) és azok hatását az Ön horoszkópjára. Ennek eredményeképpen készül el, az Ön személyére szabottan, az asztrológiai befolyások prognózisa. Ezek a befolyások a lehetőségek és problémák sokaságát jelenítik meg, amelyek ismeretében az Ön joga lesz az, hogy cselekedeteit megválassza. Mindez csak mint lehetőség jelenik meg, nem kötelező jellegű. A választás joga minden esetbe az Öné! Ismerve a befolyások jellegét és az időszakot, amikor azok legerősebben fejtik ki hatásukat, Ön felmérheti a nehézségek mértékét és idejében kihasználhatja a felmerülő lehetőségeket. És ezzel még inkább saját sorsának alkotójává válik. A prognózis utalásokat tartalmaz a befolyások jellegére és arra az időszakra vonatkozóan, amikor azok legerősebben fejtik ki hatásukat. Ez javaslatot jelent az adott időszakban az optimális viselkedésre azért, hogy sikert, biztonságot érjen el az üzleti aktivitásban és a vállalkozásban. Lehetőséget nyújt arra, hogy saját életét minden pillanatban összevesse a kozmikus ritmusokkal, amelyekkel az ember elszakíthatatlan kapcsolata a természet által rendeltetett el. A planetáris befolyások különböző erővel nyilvánulhatnak meg. Vagy erősíthetik egymást, vagy ellentétesek egymással. Nem minden befolyás érzékelhető, felismerhető, nem mindegyik vezet jelentős eseményekhez. Ha ellentétes tendenciák működnek, érdemes a kedvezőkre támaszkodnia és ügyeiben tekintettel kell lennie azokra az irányokra, amelyekben feszült befolyások hatnak. A "feszültséggel teli", "konfliktusos", "bonyolult" befolyások arról szólnak, hogy az Ön életében felmerülő helyzetek bizonyos változásokat igényelnek és nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a változások be is következnek. Ez a legintenzívebb időszak, amely megköveteli a helyzet felismerését, az Ön részvételét annak feldolgozásában, sok erő, energia befektetését. Ha mindez sikerül, akkor a változások lényegesek, pozitívak lesznek és ez egy új szintre való felemelkedéshez vezethet. A "feszültséggel teli" aspektusok azt is jelenthetik, hogy Ön a szokásosnál érzelmesebb, ingerlékenyebb, lelkesebb, agresszívabb lehet. Ezért ilyenkor szigorúban kell ellenőriznie magát, kritikusabbnak kell lennie önmagával. A feszült befolyások nem jelentik azt, hogy le kellene mondania dolgokról, amelyek az Ön számára fontosak. Egyszerűen csak fel kell mérni a tényezők összességét az adott időszakban és a legésszerűbb döntést kell meghozni. A bonyolult helyzetek semlegesítése céljából igyekezzen kihasználni azt az időszakot, amikor a feszült befolyásokkal egy időben kedvező befolyások is hatnak. A kedvező befolyás arról szól, hogy az adott időszak alkalmas bizonyos cselekedetekre és azokban ilyenkor könnyebb lesz eredményt elérni, mint máskor lehetne. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy ez az Ön tehetsége, képességei, potenciálja kibontakozásának legkedvezőbb időszaka.

Írjon nekünk

We use cookies to understand how you use our site and to improve your experience. By continuing to use our site, you accept our use of cookies, revised Privacy Policy and Terms of Use.

I accept